Foggyökérkezelés – az utolsó lehetőség a fog megmentésére
-

A fog felépítése és részei
A fogszuvasodások során (különösen, ha elhanyagolják az időben történő, egyszerűbb kezelést), vagy más úton a baktériumok bekerülnek a fogbél kamrájába, ahol gyulladásos folyamatokat indítanak el, amely először kisebb majd hevesebb fogfájásban jelentkezik.
Ha az első panaszokkal megkeressük a fogorvost, jó eséllyel elkerülhetjük a gyökérkezelést, a foghúzást. Orvosi beavatkozás nélkül a fog elhalásával végződik a gyulladás.
A fájós vagy elhalt fogat a legkönnyebb és legegyszerűbb kihúzni, de a kihúzott fog vissza már nem nő (sajnos), valahogy pótolni kell, mivel az ellentétes fogsorban levő fog egyre jobban kinő a fogsorból, a szomszédos fogak bedőlnek az üres területre, és ha már több fog is hiányzik, akkor túlterhelődnek a megmaradt fogak. Az eldőlt, túlterhelődött fogak értéktelenekké válnak rágás szempontjából és esztétikailag is. A kihúzott fog pótlás pedig (híddal, vagy implantátummal), sokkal drágább, mint a gyökérkezelés. És egy pótlás már sosem lesz olyan mint a saját fog.
A fogbél eltávolítása lehet akár teljesen fájdalommentes (ha már teljesen elhalt), vagy megfelelő érzéstelenítés mellet tis elviselhetően kissé fájdalmas (gyulladt állapotban).
A gyökérkezelés további lépéseihez nem szükséges érzéstelenítő, nem várható fájdalom. A kezeléseken kívül a fog kisebb-nagyobb fájdalma, ráharapási érzékenysége mindaddig fennmaradhat, amíg a gyökércsúcsnál a gyulladás teljesen meg nem szűnik.
Egy gyökértömött fog már nem “él”, azaz a kezelés során nem csak az ideget, hanem az ereket (a vérkeringést) is eltávolítjuk. Ezzel megszűnik a szervesanyag utánpótlása a fognak. Megváltozik a színe (elszürkül), és a szerkezete sem olyan ellenálló mint egy élő fogé, könnyebben törhet. A gyökérkezelt fog még hosszú-hosszú ideig “jó szolgálatot” tehet akár önállóan, akár egy pótlás rögzítésében.
A gyökérkezelés menete:
Egy helyi érzéstelenítés (injekció) után eltávolítjuk a szuvasodást, vagy a tömést a fogból, és behatolunk a fogbélkamrába.
A gyökércsatornákat megkeressük, eltávolítjuk az elhalt, gyulladt fogbelet, és lehetőséget biztosítunk a gyökércsúcs körül felhalmozódott genny és baktériumok távozására.
Röntgen vagy más bemérő műszer segítségével meghatározzuk a gyökércsatorna hosszát és a gyökércsatornákat speciális gyökértűkkel feltágítjuk (hagyományos kézi, modernebb gépi tágítást egyaránt végzek) a már meghatározott hossznak megfelelően.
A tiszta, nagyrészt baktériummentes csatornákat a csatorna teljes hosszát ideiglenes gyökértöméssel zárjuk le, erre ideiglenes tömést teszünk.
Egyéntől is függő, bizonyos idő elteltével (1-4 hét) az ideiglenes gyökértömés eltávolítása után a bemért hossznak megfelelően végleges gyökértöméssel töltjük ki a gyökércsatornákat.
A gyökértömés után egy helyi gyulladás is kialakulhat, ami enyhe panaszokkal járhat, de ez pár nap alatt lezajlik. A gyökértömött fogat a megmaradt foganyag figyelembevételével betömjük, vagy egy koronát készítünk rá. A felépített rész erősítéséhez felhasználhatjuk az előzőleg gyökértömött fog egyes csatornáit is, amibe gyári (általános) vagy öntött (egyéni) gyökércsapot helyezünk.








FYGureout